ZEBRAPORTAL - A HUNGARIAN JUVEFAN SITE
ZEBRAPORTAL - A HUNGARIAN JUVEFAN SITE
Juventus
 
Utazás
 
RUJ
 
Ultrák
 
Letöltések
 
Partnerek

 
Google Hirdetések

 
Szervezett utak

Már évek óta, sikeresen szervezünk utakat a Juventus hazai, illetve idegenbeli mérkőzéseire kiváló olasz kapcsolataink révén. Általában kilencfős kisbusszal utazunk budapesti indulással. A mérkőzés előtt vagy után alszunk a mérkőzésnek otthont adó városban. Általában belvárosban szoktunk megszállni, ahonnan könnyen megközelíthető a belváros, illetve a stadion is. Hosszabb távú utazások alkalmával (például a Bajnokok Ligájában) repülővel utazunk, akár több átszállással is, a leggyorsabb és legolcsóbb megoldásra törekedve. Belépőjegyek mindig biztosítva vannak a számunkra (ha idegenben nincsen betiltva az olasz kormány által a vendégszektor) kapcsolataink révén. Ehhez viszont minden jegyigénylőnek be kell lépnie tagként az egyik olasz szurkolói klubba, melynek díja húsz euro, s egy szezonra szól. 2008 tavaszán megszerveztük első egy hetes utunkat, amelyen két bajnoki mérkőzést is megtekintettünk.

 

Eddig szervezett útjaink: Rapid Wien – Juventus, Juventus – Roma, Juventus – Palermo, Triestina – Juventus, Napoli – Juventus, Juventus – Triestina, Juventus – Mantova, Juventus – La Spezia, Juventus – Livorno, Parma – Juventus, Udinese – Juventus, Juventus – Napoli, Atalanta – Juventus, Juventus – Lazio, Artmedia – Juventus, Fiorentina – Juventus, Juventus – Udinese, Juventus – Torino, Real Madrid – Juventus, Inter – Juventus, Juventus – Milan, Udinese-Juventus, Roma-Juventus, Juventus-Inter

 

A közeljövőben tervezett útjaink: Juventus első hazai mérkőzése, Napoli-Juventus

 

Hogyan lehet részt venni az utakon?

A honlapon lehet tájékozódni a közelgő túrákról. Jelentkezéshez az utazás árának egy részét előre kell kifizetni a hely biztosítása gyanánt, a maradék összeget pedig az utazás előtti héten.

 
Aktuális
 
Nyári prediktor

ÉRKEZTEK

Rinaudo (Napoli), Traoré (Arsenal), Quagliarella (Napoli), Aquilani (Liverpool), Krasic (Cska), Motta (Udinese), Bonucci (Bari) Martínez (Catania), Lanzafame (Parma), Storari (Milan), Pepe (Udinese), Kirev (Thun)

TÁVOZTAK

Zebina (Brescia), Camoranesi (Stuttgart), Trezeguet (Alicante), Diego (Wolfsburg), Tiago (Atlético Madrid), Poulsen (Liverpool), Ekdal (Bologna), Giovinco (Parma), Cannavaro (Al Ahli), Cáceres (Barcelona), Candreva (Udinese), Chimenti (lejárt szerződés), Molinaro (Stuttgart), Criscito (Genoa), Almirón (Bari), Ariaudo (Cagliari), Immobile (Siena)

 

frissítve: 08.31.

 
Ellenfelek
 
Játékoskeret
 
Honlap
 
Zebra Szavazás
Újjászülessen a Zebraportál?
Szükség lenne e egy lendületesen működő új honlapra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Chat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre